Teljespénz-rendszer

A teljespénz egy biztonságos és törvényes fizetőeszköz elméleti modellje.

Az elmélet szerint ezt a pénzt egy állami szerv bocsátanék ki, pl. Európában a nemzeti központi bankok a saját valutaövezetükben, az euróövezetben az Európai Központi Bank (EKB). A teljespénz magában foglalja a készpénzt (érmék, bankjegyek) és a központi banki bankszámlapénzt, az úgynevezett tartalékot, amely azonban csak a bankok között forog. Ezzel szemben a kereskedelmi bankoknál vezetett magánszemély-számlákon levő számlapénz nem teljespénz, hanem csak egy erre irányuló követelés.^[1]

Egy teljespénz-rendszerben bármiféle pénzteremtés kizárólag a központi bank joga lenne, különösképp teljespénz-számla formájában az általános pénzforgalmi elszámolások lebonyolításához, valamint digitális blockchain-alapú jegybankpénz formájában, amely nem hagyományos számlákhoz kötött és a készpénz modern változata. A hitelintézetek általi pénzteremtés nem lenne megengedve. Vannak azonban olyan elképzelések is, melyekben továbbra is fennállna a mai magánszámla-pénz a teljespénz fokozatos bevezetése mellett.^[2]

Irving Fisher amerikai közgazdász az 1929-es világgazdasági válságot elemezte, és annak fő okaként a bankok általi túlzott pénzteremtést nevezte meg. Ez a pénzteremtés még a válságot megelőző gazdasági fellendülés alatt történt. Ennek elkerülésére jelentette meg Fisher az úgynevezett 100% pénz ötletét. E megközelítés szerint a bankok csak a Központi Banki számlapénz szerint adhatnak hiteleket. A Nobel-díjas Milton Friedman is meg volt győződve e gondolattól, hogy az állam a bankoknak megtiltsa a hitelkiadás módján történő pénzteremtést. Egy pénzügyi intézmény csak úgy adhatna ki új hiteleket, ha ugyanolyan mértékben rendelkezik készpénzzel.^[3][4] Rolf Gocht német közgazdász, aki a Deutsche Bundesbanknak is igazgatósági tagja, 1975-ben egy új pénzrendszert javasolt, melyben a kereskedelmi bankok általi pénzteremtést megakadályozná.^[5] Fisherrel és Friedmannal ellentétben Gocht egy olyan rendszert dolgozott ki, amelyben bármiféle fizetőeszközt csak egy központi jegybank hozhatna forgalomba. Ezt a rendszert fejlesztette tovább Joseph Huber professzor a hallei Martin-Luther-Egyetemen.^[6]

Richard A. Werner, aki az dél-angliai Southampton Egyetemen a nemzetközi bankrendszer professzora, hasonló javaslatokat fejlesztett ki egy válságtűrőbb monetáris rendszerre. Ő azt is megállapította, hogy a kereskedelmi bankok spekulatív célú hitelezései minden esetben jelentősen megnőnek egy válság előtt.

Vizsgálatai szerint a felhasznált pénzeszközök alapján meghatározható az, hogy a hitelezési láz eltúlzott-e vagy pedig spekulatív-e. Ha a hitelek főleg nem-produktív célokat szolgálnak, egy elfajzásról van szó. Ezért kívánja Werner, hogy az illetékes központi jegybank döntse el az összhitel nagyságát és azt is, mire fordítsák az újonnan kiadott eszközöket.^[7]

Ezen javaslatokban közös az, hogy a kereskedelmi bankok általi pénzteremtést a központi jegybank részben vagy teljesen megszüntetné.

Miután az adott valutaövezet illetékes jegybankja a gazdaságának igényeit kielégítő mennyiségben teljespénzt bocsát ki, a kereskedelmi bankok a gazdasági tevékenységeket finanszírozzák hitelekkel, értékpapírokkal vagy tőkerészesedéssel. A bankok is nyújtanak szolgáltatásokat, mint például a valutaváltás, a fizetésfeldolgozás, valamint a vagyonkezelés. Azonban a folyószámlákon levő teljespénz a bankok mérlegén kívül jelenik meg. Nem keletkezik újan és nem is létezik ügyféli követelésként illetve banki kötelezettségként. A fizetésforgalom nem banki kötelezettségeket jelképez, hanem a likvid eszközök tényleges folyamát. A bankok csak puszta közvetítők (hitel brókerek) lesznek.^[8]

A biztos és kamatmentes betétek folyószámlákon vannak a kereskedelmi bankoknál, melyek ezeket megbízottként kezelik. Abban az esetben, ha egy bank fizetésképtelenné válik, az ügyfelek pénze nem veszélyeztetett, mivel a megfelelő egyenleg a központi jegybanknál megvan. Alternatív megoldásként a bank ügyfelei egy meghatározott kamatért pénzt adhatnak át egy megtakarítási számlára. Ezt a pénzt használhatja a bank hitelek kiadására. Ebben az esetben a másik fél is kockázatot visel.^[9]

A kereskedelmi bankok úgy adhatnak hitelt, ha a pénzt a központi banktól kölcsönzik, vagy azt a ügyfeleik megtakarítási számláiról veszik, vagy pedig a tőkepiacon szerzik. Minden bank függetlenül dönti el, hogy kinek milyen feltételekkel nyújt hiteleket. Ez kizárólag a bank saját kockázata. Ha egy hitelintézet bajba kerül, az könnyebben feldolgozható. A bankok mérlegén kívüli folyószámlák illetve a fizetésforgalom fenntartása révén a rendszer meg tud birkózni egy hitelintézet kiesésével is.

Ebben a rendszerben a jegybank ellenőrzi a teljes pénzkínálatot. Annak érdekében, hogy a gazdasági ingadozásokat kompenzálják, anti-ciklikus beavatkozás is lehetséges. Ahhoz, hogy egy gazdasági növekedés lehetséges legyen, további pénz kerül a gazdaságba, vagy úgy, hogy minden lakosnak adnak^[10][11] vagy pedig a jegybank által a kereskedelmi bankoknak kiadott hitelekkel.

Az átalakítás egy kötelező tartalékképzési rendszerről egy teljespénz-rendszerre úgy történhet meg, hogy a számlákon meglévő pénzt teljespénzre váltják a központi jegybank felé tartozásként. Itt a kereskedelmi bankok eddigi ügyfélkötelezettségeiket jegybank-irányú kötelezettségekké alakítják át és a mérlegeikben már nem jelennek meg. A kereskedelmi bankok eddigi ügyfélkapcsolataikat megbízottként viszik tovább.

A már kihelyezett hitelek folyamatban lévő törlesztéseit a rendszer átállása után azokat a központi jegybank felé irányítják át, minek következtében az összpénzmennyiség csökken. Így a korábbi pénzkínálat csökkenthető, illetve teljespénzzel újonnan pótolható. Ezt a cserét az állam adósságainak csökkentésére is lehet használni.^[12]

Egy átfogóan megvalósított teljespénz-rendszer abban különbözik a tartalék- rendszerektől, hogy mind a termelő és mind a pénzügyi gazdaságban már csak teljespénz kering, egy virtuális folyószámlapénz helyett, amely egy kötelező tartalékképzési Rendszer esetében csak minimálisan fedezett a jegybank által. Így megszüntethető a különbség a banki pénz valamint a tartalékok között. Csak jegybank teljespénze létezik, mely az összes gazdasági szereplő (beleértve a hitelintézeteket is) között alapvetően ugyanúgy forog, bár a különböző használati formák megmaradnak (készpénz, számlapénz, digitális pénz).^[13]

•  Svájcban a Monetáris modernizáció egyesülete egy népi kezdeményezéssel (Teljespénz-Kezdeményezés)^[14] egy alkotmányos módosítást tervez elérni, hogy a jövőben már csak a Svájci Nemzeti Bank biztosíthassa a gazdaság számára szükséges pénzt (készpénz és folyószámlapénz). A kezdeményezést 2015 december 1-én sikeresen benyújtották.^[15] Ezt követően, a Parlament és a Szövetségi Tanács foglalkozik majd a Kezdeményezéssel, hogy egy ajánlással (elfogadás vagy elutasítás) a svájci állampolgárok szavazzanak.^[16]

• Miután az izlandi bankrendszer 2008-ban a pénzügyi válság után kis híján összeomlott, az izlandi kormány 2015 áprilisa óta Frosti Sigurjónsson képviselő javaslatára a teljespénz bevezetését vizsgálja.^[17][18]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Vollgeld-System című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.