Száva-Kováts József

Száva-Kováts József
Született1898. november 30.
Füzesabony
Elhunyt1980.március 14. (81 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásameteorológus
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem
SírhelyeFarkasréti temető (felszámolták)[1]
Sablon • Wikidata • Segítség
Ez a szócikk a meteorológusról szól. Hasonló címmel lásd még: Kovács József (egyértelműsítő lap).

Száva-Kováts József (Füzesabony, 1898. november 30. – Budapest, 1980. március 14.) meteorológus, a légkör- és éghajlattan első hazai tanszékvezető professzora.

Élete

A Pázmány Péter Tudományegyetemen középiskolai tanári oklevelet, majd geográfusdoktori címet szerzett. 1922-től 1943-ig egy polgári iskolában tanított, tudományos kutatómunkáját intézményi háttér nélkül végezte. 1930-ban a bölcsészettudományi kar magántanárrá habilitálta a klimatológia tárgykörében. 1943-ban nyilvános rendkívüli tanári címmel a meteorológia és a klimatológia egyetemi tanárává nevezték ki. 1944-ben a kar által megválasztott, 1945-ben pedig kinevezett rendes professzora lett az egyetemen a hazánkban elsőként létrehozott légkör- és éghajlattani tanszéknek, amelyet a következő években intézetté fejlesztett. A Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának kettéválasztása után létesült új Természettudományi Karon megszervezte az egyetemi szintű meteorológusképzést, s megírta e kettős tudományszak tankönyveit.

Kutatómunkája az „európai monzun” problémájától kezdve többek között az időjárási periódusokon és a légnedvesség klimatológiáján át egészen a mikroklímáig, sőt ennek a növénytermesztés érdekében való gyakorlati befolyásolásáig terjedt. Műveiben a nemzetközi szakirodalomban elsőként mutatta be a páranyomás és a légnedvesség és az utóbbi övenkénti eloszlását az egész földfelszínre kiterjedően. Kutatási eredményeit a kettős tudományszak korabeli vezető nemzetközi folyóiratai közölték. Tagja volt az MTA meteorológiai bizottságának, szerkesztőbizottsági tagja az Időjárás című szakfolyóiratnak.

Művei

  • A légnedvesség ingadozása Európában (1937)
  • A páranyomás és a nedvesség évi járása a földön (1938)
  • Talajközeli légállapotok irányítása a növénytermelés érdekében (1948)
  • A talajmenti légréteg éghajlata (1948)
  • Éghajlattan (1950)
  • Általános légkörtan (1952)

Jegyzetek

  1. https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/fuggelek.html

Irodalom

  • Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig. Főszerk. Nagy Ferenc. Budapest: Better; MTESZ; OMIKK. 1997. 750–751. o. ISBN 963-85433-5-3
  • Zách Alfréd: Száz éve született Száva-Kováts József. Légkör, 43 (1998). 4. sz. 26-27.

Külső hivatkozások

  • Magyar Tudomány- és Technikatörténeti Műhely Krónika rovata. Élet és Tudomány, 1998. 48. sz.
  • A meteorológia felsőfokú oktatása
Nemzetközi katalógusok
  • VIAF: 4181160122846440630002
  • PIM: PIM71155