Sárkány-szitakötők
 | ||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Érces szitakötő (Cordulia aenea) | ||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||
| ||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Sárkány-szitakötők témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Sárkány-szitakötők témájú kategóriát. |
A sárkány-szitakötők (Corduliidae) a szitakötők rendjének egyik családja. Nevét a Cordulia nemről kapta, amely a kordüleia (bunkó) görög kifejezésből származik és a hímek felül karcsú, alul kiszélesedő potrohformájára utal. Legközelebbi rokonaik a laposhasú acsák. Legrégebbi ismert fosszíliája 65 millió éves. Magyarországon négy, ebbe a családba tartozó szitakötőfaj honos.
Megjelenésük
Közepes vagy nagy termetű szitakötők. Lábaik jellemzően hosszúak és a család sok tagja fémzöld színű (főleg a Somatochlora nembe tartozó fajok); mások viszont kevésbé feltűnőek. Szemeik sokszor élénkzöldek. A nőstények petéiket egyesével (Somatochlora), csomagban (Cordulia) vagy hosszú zsinórban ( Epitheca ) rakják a vízbe. A zömök alkatú lárvák hosszú lábúak és potrohukon jól látható tüskéket viselnek.
Életmódjuk
A sárkány-szitakötők jó repülők, a hímek sok időt töltenek a levegőben, ahol nagy sebességgel és gyakran irányt változtatva röködnek. A nőstények óvatosabbak és inkább a parti növényzetben rejtőznek.
A párzás a levegőben kezdődik, de a növényekre telepedve fejezik be. A peterakást a nőstény egyedül, a hím asszisztenciája nélkül végzi. Ilyenor közel repül a felszínhez és potroha végét többször is a vízbe dugja. Egyes fajok a part iszapjára helyezik petéiket.
A lárvák lassú mozgásúak és szinte mindig az aljzaton tartózkodnak, néha beássák magukat az iszapba. Fejlődése ideje két-három évig is tart. Egyes fajok tizenkétszer is vedlenek. Kedvelt élőhelyeik az eutrofizálódó, mocsaras tavak vagy a nagyobb, erdős-bozótos partú síkvidéki állóvizek.
Nemek
A családba 39 nem tartozik.[1] Európában 5 nem 11 faja képviselteti magát, de ebből 7 faj a Somatochlora nemhez tartozik.[2]
- Aeschnosoma Selys, 1870
- Antipodochlora Fraser, 1939
- Apocordulia Watson, 1980
- Archaeophya Fraser, 1959
- Austrocordulia Tillyard, 1909
- Austrophya Tillyard, 1909
- Cordulephya Selys, 1870
- Cordulia Leach, 1815
- Cordulisantosia Fleck & Costa, 2007
- Dorocordulia Needham, 1901
- Epitheca Burmeister, 1839
- Gomphomacromia Brauer, 1864
- Guadalca Kimmins, 1957
- Helocordulia Needham, 1901
- Hemicordulia Selys, 1870
- Hesperocordulia Tillyard, 1911
- Heteronaias Needham & Gyger, 1937
- Idionyx Hagen, 1867
- Idomacromia Karsch, 1896
- Lathrocordulia Tillyard, 1911
- Lauromacromia Geijskes, 1970
- Libellulosoma Martin, 1907
- Macromia Rambur, 1842
- Metaphya Laidlaw, 1912
- Micromidia Fraser, 1959
- Navicordulia Machado & Costa, 1995
- Neocordulia Selys, 1882
- Neophya Selys, 1881
- Nesocordulia McLachlan, 1882
- Neurocordulia Selys, 1871
- Oxygastra Selys, 1870
- Paracordulia Martin, 1906
- Pentathemis Karsch, 1890
- Procordulia Martin, 1907
- Pseudocordulia Tillyard, 1909
- Rialla Navás, 1915
- Somatochlora Selys, 1871
- Syncordulia Selys, 1882
- Williamsonia Davis, 1913
Magyarországi fajok
- Érces szitakötő (Cordulia aenea)
- Fémzöld szitakötő (Somatochlora metallica)
- Sárgafoltos szitakötő (Somatochlora flavomaculata)
- Kétfoltú szitakötő (Epitheca bimaculata)
Jegyzetek
- ↑ Martin Schorr, Martin Lindeboom, Dennis Paulson: World Odonata List. Update vom 10. Februar 2010 (Download Archiválva 2013. július 28-i dátummal a Wayback Machine-ben)
- ↑ Hansruedie Wildermuth: Die Falkenlibellen Europas. Neue Brehm-Bücherei Band653, Westarp Wissenschaften Hohenwarsleben 2008; S. 14. ISBN 978-3-89432-896-2.
Források
- Heiko Bellmann: Libellen beobachten - bestimmen. Naturbuch Verlag, Augsburg 1993, ISBN 3-89440-107-9.
- Klaus Honomichl, Heiko Bellmann: Biologie und Ökologie der Insekten. CD-Rom. Gustav Fischer Verlag, Stuttgart 1994, ISBN 3-8274-0760-5.
- Gerhard Jurzitza: Der Kosmos-Libellenführer. Franckh-Kosmos Verlags GmbH & Co., Stuttgart 2000, ISBN 3-440-08402-7.
- Klaus Sternberg, Rainer Buchwald: Libellen Baden-Württembergs. Band 2: Großlibellen. Eugen Ulmer Verlag, 2000, ISBN 3-8001-3514-0.
- Hansruedi Wildermuth: Die Falkenlibellen Europas. Die Libellen Europas, Band 5. Die Neue Brehm-Bücherei 653. Westarp Wissenschaften, Hohenwarsleben 2008, ISBN 3-89432-896-7.
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Falkenlibellen című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk
- smaragdszitakötők - Corduliidae. izeltlabuak.hu . (Hozzáférés: 2018. július 5.)
Biológiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
