Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Magyar Ökölvívó Szakszövetség, sportági szakszövetség.

Története

1875-ben gróf Esterházy Miksa megalapította az első olyan szervezetet, amely a Magyar Athletikai Club (MAC) néven működött, és keretén belül gyakorolták az ökölvívást Létrejött a szervezeti keret a sportág magyarországi művelésére.

1909-ben korszerű edzőterem létesült a Műegyetemen, amely nagyban hozzájárult a sportág fejlődéséhez, biztosítva a nemzetközi porondon való eredményességet.

1920 tavaszán megalakult a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSz), ezen belül augusztus 8-án létrejött a bokszoló-szakosztály, amelynek elnöke Dr. Tatics Péter, főtitkára Dr. Rendek Károly lett.

1925-ben megalakult a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ). 1926-ban kiírta a csapatbajnoki küzdelmeket.

Feladata

A szövetség tagjainak összefogása, országos érdekek képviselete. Átfogni, koordinálni a felnőtt (férfi, női) és korosztályos csoportok versenyeztetést, minősítést. Biztosítani a válogatott sportolók célirányos felkészítését, menedzselését. Különböző csapat- és egyéni versenyek szervezése. Nemzetközi kapcsolatok ápolása, a nemzetközi szövetségek munkáját segíteni, versenyeiken (világ- és Európa-bajnokság, olimpia) való részvétel.

Elnökök

  • Sigray Antal (1925–1942)
  • Kalándy Imre (1942–1944)
  • Iván Ferenc (1945–1948)

  • Magyar János (1957–?)
  • Hullay Lajos (1958–1959)
  • Magyar János (1960–1961)
  • Varga Károly (1961–1962)
  • Hullay Lajos (1963–1969)
  • Karácsony István (1969–1971)
  • Borsos László (1971–1975?)
  • Schiller János (1975–1977)
  • Karakas László (1978–1979)
  • Varga Ferenc (1979–1988)
  • Kovács Bertalan (1989)
  • Sermer György (1990–1996)
  • Csötönyi Sándor (1996–2017)
  • Erdei Zsolt (2017–2019)
  • Bajkai István (2019–2023)
  • Kutrucz Csaba (2023)

Források

  • Magyar Ökölvívó Szövetség. boxing.hu. [2013. január 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
  • Magyar Ökölvívó Szövetség. boxing.hu. (Hozzáférés: 2013. június 13.)
  • Magyarország Magyarország-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap