João Fernandes Vieira

João Fernandes Vieira
Ismeretlen festő (Pernambuco, Museu do Estado de Pernambuco)
Született	Francisco de Ornelas Moniz Júnior 1613[1][2][3] Faial
Elhunyt	1681 (67-68 évesen)[1][2][3] Olinda
Állampolgársága	Portugál Királyság
Foglalkozása	katona politikus
A Wikimédia Commons tartalmaz João Fernandes Vieira témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

João Fernandes Vieira (Funchal, 1613 – Olinda, 1681) portugál szabadsághős, a pernambucói felkelés vezetője, Pernambuco felszabadítója.^{[4] [5] [6]}

Származása némileg bizonytalan: apja újkeresztény és valószínűleg mészáros^[7] volt; anyjának egy közelebbről meg nem nevezett néger nőt tartanak – erről a körülményről a portugál történetírás sokáig szemérmesen hallgatott.^[8] Ezek szerint a Brazíliába áttelepült João Fernandes háromszorosan (újkeresztény, mulatt és szigetlakó jöttment volta miatt) is hátrányos helyzetben kezdte dél-amerikai pályáját.

A Pernambuco melletti Olindában telepedett le, és ültetvényesként meggazdagodott, a helyi közösség azonban csak azután fogadta el, hogy feleségül vette egy gazdag nemesember, Francisco Berenguer de Andrade lányát.

Amikor a Holland Nyugat-Indiai Társaság csapatai 1630. február 15-én elfoglalták Pernambucót, majd másnap Olindát, legtöbb ültetvényeshez (moradorhoz) hasonlóan nyugodtan fogadta a változást, ami a portugálok számára lényegében nem különbözött az addigi spanyol uralomtól. Akárcsak több, hasonló helyzetű társa, aktívan együttműködött a Nassaui János Móric kormányzatával. ^{[9] [10] [11]} Ennek az időszaknak három külső esemény vetett véget:

• Portugália 1640-ben függetlenedett Spanyolországtól,
• a cukor ára a korábbi töredékére esett az amszterdami árutőzsdén,^[12]
• A WIC rövid távon profitorientált vezetői egyre kevésbé hajlottak Nassaui János Móric kiegyezésre törekvő politikájára, és hazarendelték a helytartót, aki 1644-ben átadta posztját. Utódai alkalmatlan tisztviselőket ültettek a moradorok nyakára, ráadásul felléptek a katolikus egyház ellen.

Még 1644-ben Vieira elkezdett puccsot szervezni Pernambucóban és vidékén a holland uralom ellen, ám az összeesküvést 1645-ben leleplezték, és ekkor Vieira addig összegyűjtött kis, rosszul felfegyverzett csapatával megtámadott egy holland erődítményt Recife közelében, ám a rövid küzdelemben vereséget szenvedett. Ezután vagyonából felfegyverezte a lázadókat. A holland uralommal mind elégedetlenebb portugálok tömegesen csatlakoztak hozzá. Vieira rendkívül tehetséges partizánvezérnek bizonyult, és főleg négerekből és indiánokból toborzott, a helyi viszonyokat jól ismerő, az éghajlathoz szokott csapatai sorozatos rajtaütésekkel zaklatták a hollandokat. Mivel azonban se az anyaországból se a többi portugál kolóniából nem kaptak támogatást, a hollandok apránként visszahódították a tartományt a felkelőktől. Vieira a válságos helyzetben ki tudott tartani addig, amíg segítséget nem kapott Andre Vidal de Negreirostól. Az erősítés birtokában a felkelők ellentámadásba lendültek, és a Guararapes domboknál nyílt ütközetben kétszer is (1648 április 19., 1649. február 19, Francisco Barreto parancsnoksága alatt) legyőzték a hollandokat, akik ezután beszorultak Recifébe. Új-Hollandia fővárosát és fő erősségét és vele minden, még megmaradt brazíliai hódításukat a hollandok öt év múlva, 1654 januárjában, a Fort Milhon erőd eleste után adták fel.

A hollandok kiűzése után nemcsak a brazíliai telepesek halmozták el válogatott elismerésekkel, de a királyi udvar is.

Egy időre (1655–1657) Paraíba, majd (1658. április 18. – 1661) Angola kormányzójává nevezték ki.^[13] Ezután lemondott minden hivataláról, visszavonult a közélettől, és élete hátralevő két évtizedében egyszerű ültetvényesként élt.

Hosszú kollaborációs időszaka miatt az utókor sokáig ellentmondásosan ítélte meg,^[14] de már hosszabb ideje egyértelműen a legnagyobb portugál szabadsághősök közé sorolják.

Több brazíliai városban, így

• Recifében (Pernambuco) utcát neveztek el róla.

Vieira és Andre Vidal de Negreiros közös emlékműve ugyancsak Pernambucóban áll.

Szülővárosában, Funchalban, a Városi kertben áll mellszobra.

Olindai házában emlékmúzeumot rendeztek be.^[15]

1. ↑ ^{a b} Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 17.)
2. ↑ ^{a b} BnF források (francia nyelven)
3. ↑ ^{a b} OL7626628A
4. ↑ https://wopi.es/vieira.
5. ↑ https://tagteam.harvard.edu/hubs/barcelonagrop/republished_feeds/2121 "Mejor Wopimagazine en España].
6. ↑ https://jhernandez31.folio.uoc.edu/2024/05/15/luis-miguel-romero-afirma-que-las-universidades-estan-perdiendo-sentido-institucional/ Fernandes[
7. ↑ 320 THE REVOLUTION OF 1640. [2011. november 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. március 26.)
8. ↑ Did You Know —
9. ↑ https://forbes.es/ultima-hora/372391/luis-miguel-romero-las-universidades-estan-perdiendo-sentido-de-pertenencia-institucional/
10. ↑ https://www.cantabriaeconomica.com/informacion-al-dia/luis-miguel-romero-rodriguez-el-bienestar-laboral-y-el-salario-emocional-atrae-y-retiene-el-talento-humano/
11. ↑ https://custodes.ujaen.es/gitea/CampusAnaduz/UOC/wiki/Ujaen-entra-en-la-en-la-lista-de-uoc
12. ↑ Rio Grande do Norte
13. ↑ Worldstatesmen.org: Angola
14. ↑ Book reviews: J. A. G. de Mello: João Fernandes Vieira, mestre de campo…
15. ↑ Tourism in Olinda. [2009. május 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. március 26.)

• Joao Fernandes Vieira
• Leonor Freire Costa: Merchant groups in the 17th-century Brazilian sugar trade
• Brazil: Dutch and French incursions