Horváth Imre (politikus, 1901–1958)
| Horváth Imre | |
 | |
| Magyar Népköztársaság külügyminisztere | |
| Hivatali idő 1956. július 30. – november 2. | |
| Előd | Boldóczki János |
| Utód | Nagy Imre (1956-os forradalom alatt) |
| A Magyar Népköztársaság külügyminisztere | |
| Hivatali idő 1956. november 4. – 1958. február 2. | |
| Előd | Nagy Imre (1956-os forradalom alatt) |
| Utód | Sík Endre |
| Született | 1901. november 19. Budapest |
| Elhunyt | 1958. február 2. (56 évesen) Budapest |
| Párt | Kommunisták Magyarországi Pártja Magyar Kommunista Párt Magyar Dolgozók Pártja Magyar Szocialista Munkáspárt |
| Foglalkozás | diplomata, politikus, mérnök |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Horváth Imre témájú médiaállományokat. | |
 | Ez a szócikk a politikusról szól. Hasonló címmel lásd még: Horváth Imre (egyértelműsítő lap). |
Horváth Imre (Budapest, 1901. november 19. – Budapest, 1958. február 2.)[1] kommunista politikus, a Hegedüs-kormány majd az első Kádár-kormány külügyminisztere.
Életrajza
Horváth Mihály és Troszler Anna gyermekeként született munkáscsaládban. Műszerinas szakmát tanult egy telefongyárban. 1916-ban a telefongyári inassztrájk egyik fő szervezője lett. 1918-ban alapítót tagja volt a Kommunisták Magyarországi Pártjának. 1919-ben részt vett a Magyarországi Tanácsköztársaság létrehozásában, a Vörös Hadseregben politikai biztos helyettesként tevékenykedett és a politikai rendőrségen is szolgált Korvin Ottó mellett. A proletárdiktatúra bukása után internálták, majd kiszabadulása után, 1920-ban, segédkezett az illegális KMP újraszervezésében, amiért 1921 tavaszán a hatóságok elfogták, és tíz év fegyházra ítélték.
Mivel 1922-ben szabadult egy Szovjetunióval kötött fogolycsere keretében, Moszkvába emigrált. 1926-ban a Marx-Engels Intézet könyvtárosa lett, majd 1932-ben, a Műszaki Egyetem hallgatójaként gépészmérnöki oklevelet szerzett. A kommunista párt utasítására 1933-ban Magyarországra jött, hogy segítse az illegalitásba vonult Kommunista Pártot. 1934 novemberében újra letartóztatták. A szegedi Csillag börtönben raboskodott Magyarország német megszállásáig, majd a németek a dachaui koncentrációs táborba deportálták.
1945-ben hazatért. 1946-tól Moszkvában, 1948-tól Berlinben volt magyar nagykövet. 1949-től 1951-ig az USA-ban teljesített külügyi szolgálatot. 1951–tól újra nagykövet lett, 1953-ig Londonban, utána 1956-ig Prágában.
1956. július 30-tól haláláig a Magyar Népköztársaság külügyminisztereként dolgozott, leszámítva az 1956-os forradalom november 3-tól november 12-ig tartó időszakát. Horváth volt a vezetője 1957-ben a második magyar ENSZ-delegációnak, itt Kós-Konduktorov Péter helyét vette át.[2] 1956. július 21-től tagja volt a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének, 1956. novembertől haláláig pedig az MSZMP Központi Bizottságának.[3]
Díjai, elismerései
- Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozata (1947)
- Magyar Népköztársasági Érdemrend III. fokozata (1950)
- Szocialista Munkáért Érdemérem (1954)
- Munkás–Paraszt Hatalomért Emlékérem (posztumusz, 1958)[4]
Jegyzetek
- ↑ Halotti bejegyzése a Budapest XII. kerületi állami halotti akv. 157/1958. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. június 22.)
- ↑ Domonkos László: Ki volt Konduktorov? / Konduktorov nyomában. (Archivált link, megszűnt eredetije http://www.angelfire.com/realm3/hmult/cikkek/kondukt.htm)
- ↑ Archivált másolat. [2016. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. november 16.)
- ↑ Magyar Közlöny, 1958. április 12. (32. szám)
Források
- Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.
További információk
- Magyar Életrajzi Lexikon
- Történelmi Tár
- Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
- 1956 MTI
Politikaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
