Havas Károly

Havas Károly
SzületettHandelsmann Károly
1887. szeptember 11.
Szabadka
Elhunyt1944. június 19. (56 évesen)
Bácsalmás
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
SírhelyeBácsalmás
Sablon • Wikidata • Segítség

Havas Károly, születési nevén Handelsmann Károly (Szabadka, 1887. szeptember 11. – Bácsalmás, 1944. június 19.) zsidó származású magyar újságíró, szerkesztő, író.

Élete

A délvidéki, ma Szerbia területén fekvő Szabadkán született. Az 1900-as évek elején újságíróként tűnt fel, elsősorban a Pester Lloydnak és a Bácskai Hírlapnak készített tudósításokat. Budapesten egyetemi tanulmányokba is kezdett, de 1920-ban ezeket félbehagyva visszaköltözött szülővárosába. Több lapnak dolgozott ezután is (pl. Bácskai Hírlap, Bácsmegyei Napló) hosszú éveken át. Emellett kis regényei, tanulmányai is megjelentek az 1920-as, 1930-as években. Legnagyobb műve külföldi források alapján készült: Az inkvizíció története 504 nagy alakú oldalon részletesen tekinti át az intézmény kialakulását, működését a különböző országokban, elsősorban a spanyol inkvizícióra helyezve a hangsúlyt. A vaskos kötetet Vydai Brenner Nándor 22 szemléletes, nagy illusztrációja egészíti ki.[1]

A holokauszt idején, deportálás céljából vasútra tették. 1944. június 19-én feleségétől elszakadva, a zsidókat szállító vonatban veronállal megmérgezte magát. Bácsalmáson temették el, a helyi római katolikus temetőben.

Művei

  • Gullivers Reisen im Jahre 1918, k. n., h. n., 1918.[2]
  • Rasputin és a kékszakáll, k. n., h. n., 1927.[2]
  • Az inkvizició története, Rozsnyai Károly Kiadása, Budapest, 1927.[3]
  • Az idők mélyén, Kalangya Irodalmi Folyóirat, Szabadka, 1934.[4][2]
  • A cárok uralma, a cárok pusztulása Archiválva 2023. október 31-i dátummal a Wayback Machine-ben, Minerva Nyomda és Lapkiadó R. T., Szabadka, 1936.[5]
  • Stiriában Ajk faluban mi történt? Archiválva 2023. október 31-i dátummal a Wayback Machine-ben, Minerva Nyomda és Lapkiadó R. T., Szabadka, 1940.[6]

Öregház a csirkepiacon című regényét a Kalangya folyóirat közölte folytatásokban (1939/5, 7–10, 1940/1–10).[2] Ez a mű később az Irodalmi hagyományaink – Kilenc évszázad írásaiból antológiában (Forum Lap- és Könyvkiadó Vállalat, Újvidék, 1971),[7] Az asszony és a semmi az Akácok alatt – Délvidéki magyar írók elbeszélései című kötetben jelent meg (Lazi Könyvkiadó Kft., Szeged, 2007).[8]

Jegyzetek

  1. antikvarium.hu adatbázis
  2. a b c d vamadia.rs
  3. https://www.antikvarium.hu/konyv/az-inkvizicio-tortenete-303214-0
  4. nektar1.oszk.hu
  5. https://www.antikvarium.hu/konyv/a-carok-uralma-a-carok-pusztulasa-517776-0
  6. https://www.antikvarium.hu/konyv/stiriaban-ajk-faluban-mi-tortent-1089568-0
  7. https://www.antikvarium.hu/konyv/irodalmi-hagyomanyaink-182084-0
  8. https://www.antikvarium.hu/konyv/akacok-alatt-396296-0

Források

  • Havas Károly Archiválva 2023. október 31-i dátummal a Wayback Machine-ben (vamadia.rs)
  • Havas Károly művei (nektar.oszk adatbázis)
  • Havas Károly művei (antikvarium.hu adatbázis)
  • Szirmai Károly: Havas Károly (adattar.vmmi.org)