Európai ciprus

Európai ciprus
Európai ciprus levélzete és tobozai
Természetvédelmi státusz
Mérsékelten fenyegetett
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae) Törzs: Toboztermők (Pinophyta) Osztály: Tűlevelűek (Pinopsida) Rend: Fenyőalakúak (Pinales) Család: Ciprusfélék (Cupressaceae) Nemzetség: Ciprus (Cupressus) Faj: C. sempervirens
Tudományos név
Cupressus sempervirens L.
Elterjedés
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Európai ciprus témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Európai ciprus témájú médiaállományokat és Európai ciprus témájú kategóriát.

Az európai ciprus vagy örökzöld ciprus (Cupressus sempervirens) a ciprusfélék családjának névadó faja. A Földközi-tenger keleti medencéjének környékén őshonos, emellett Iránban van egy elszigetelt populációja. Kis-Ázsiából még az ókorban betelepítették Itáliába, ahol kivadulva a legjellegzetesebb mediterrán örökzölddé vált;^[1] mára az egész Mediterráneum meghatározó, tájalkotó fája.^[2]

A jellegzetesen mediterrán növényt dísznövényként termesztik, vagy szélfogó sövényként ültetik. A szürkésvörös kérgű fának kis, párosan átellenesen álló, háromszög alakú pikkelylevelei 4 sorban, tetőcserépszerűen egymásra borulnak, és az egész ágat beborítják. A leveleken nincs fehér rajzolat; illatuk gyantás, édes.^[2]

A termős virágzatokból fejlődnek éretten fényes aranybarna, dió méretű tobozai. A horgas csúcsú tobozpikkelyek eleinte húsosak, dereszöldek, majd megfásodnak.

Eredeti termőhelyein széles koronájú és oszlopos változatai is nőnek, a kertészetek főleg ez utóbbiakat kínálják.

• C. sempervirens v. sempervirens — a törzsváltozat;
• oszlopos ciprus — C. sempervirens cv. stricta, illetve C. sempervirens f. stricta. Általában a talajszinttől ágas; hajtásai felállók. Mintegy 24 m magasra nő meg;^[2]
• C. sempervirens f. horizontalis – ritkás, vízszintesen növő ágai szabálytalanul szétállnak. Lombja sötét- vagy szürkészöld. Mintegy 24 m magasra nő meg.^[2]

Magyarországon többnyire nem elég télálló; szélvédett, melegebb, száraz helyeken (pl. Pécs környékén) azonban ismert néhány, hosszú ideje sikeresen áttelelő példány. A leginkább éppen ciprusairól és cédrusairól ismert Folly Arborétumban nő egy közel százéves.^[3]

A meszes talajt kedveli.^[1]

Sötét lombú örökzöldként az antik mitológiában egyike volt a halhatatlanság szimbólumainak, ekként a meghaló és feltámadó napistenek (Phaetón, Küparisszosz) fájának tartották. A gyász és a halál jelképeként az ókor óta gyakran ültetik a temetőkben Kínától Spanyolországig. A keresztény ikonográfiában egyrészt a Paradicsom és az örök élet jelképe, egy másik jelentésében pedig a bölcsesség és a kiválasztottság jeleként Szűz Mária szimbóluma A görögöktől átvett módon a halál és a gyász ábrázolására is használták, használják.^[3]

Az oligomer flavonok enzimgátló hatásúak. Ez a laboratóriumi körülmények között bizonyított tulajdonság magyarázza érvédő szerepét a visszérbetegségek kezelésében.

Mivel hatékonynak bizonyult valamennyi visszér-elégtelenség ellen, tobozát lábdagadás, visszértágulat és aranyér kezelésére ajánlják. Gyakran használják vadgesztenyével és őszi csodamogyoróval együtt.

A ciprustoboznak semmilyen mérgező hatását nem mutatták ki.

• 
  Európai ciprusok Görögországban
• 
  Alapfaj szerteágazó habitusa Korfun
• 
  A kertekben kedvelt és ültetett Stricta fajta
• 
  Idős példány Cipruson
• 
  Kérge idős példányon
• 
  Pikkelylevelei
• 
  Toboza
• 
  Ciprusok a PTE botanikus kertjében

• Arizonai ciprus Cupressus arizonica – Észak-Amerikában honos, USA, Arizona.
• Kanyonciprus Cupressus glabra – Hazája az USA, Arizona, sziklás-hegyoldalak.
• Kasmíri ciprus Cupressus cashmeriana – Származási helye valószínűleg a Himalája.
• Mexikói ciprus Cupressus lusitanica – Közép-Amerika, Mexikó hegyeiből származik.
• Monterey-ciprus Cupressus macrocarpa – Élőhelye az USA, elsősorban Kalifornia partvidéki örökzöld erdői. Ritka faj, Monterey környékén található.

• A természet füvészkertje. Reader's Digest. ISBN 963 956 201 7 
• Allan J. Coombes: Határozó kézikönyvek: Fák, Egyetemi Nyomda, 1996., ISBN 963 545 038 9
• ↑ Czáka, Rácz: Czáka Sarolta, Rácz István: Fenyők és örökzöldek, p. 26., Szépia Könyvkiadó, ISBN 963 7849 04 1
• ↑ Johnson, 2004: Owen Johnson: Európa fái. Ill. David More, ford. Illés Beatrix. [Budapest]: Kossuth. 2011. 46–47. o. ISBN 978-963-09-6602-3  
• ↑ MNL: Magyar nagylexikon V. (C–Csem). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1997. 432. o. ISBN 963-85773-0-4  
• Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980., ISBN 963 231 034 9, 108. old.