BBC Koncertzenekar

BBC Koncertzenekar
Információk
EredetEgyesült Királyság, London
Alapítva1952
Műfajklasszikus zene
filmzene
könnyűzene
dzsessz,
operett
KiadóDecca Records
KarmesterAnna-Maria Helsing

A BBC Koncertzenekar weboldala
Sablon • Wikidata • Segítség

A BBC Koncertzenekar (BBC Concert Orchestra) londoni székhelyű brit együttes, a BBC (British Broadcasting Corporation) öt rádiózenekarának egyike. Az ötventagú együttes a BBC zenekarai közül az egyedüli nem teljes létszámú szimfonikus zenekar. A zenekar elsődleges feladata rádióközvetítéseken való részvétele, szerepkörébe a klasszikus zenétől a könnyűzenéig (popzene, jazz, operett) sokféle műfaj tartozik. 1953 óta a világ leghosszabb, jelenleg is sugárzott, élő rádiókoncertjeinek, a BBC Friday Night is Music Night programjainak állandó zenekara.

Az együttes elődje az 1931-ben alakult, bedfordi székhelyű BBC Theatre Orchestra volt, ez a zenekar operaelőadásokon is részt vett, ill. alkalmanként BBC Opera Orchestra néven is fellépett, 1949. augusztusában pedig már hivatalosan is ezen a néven szerepelt. Ugyanakkor 1952-ben feloszlatták ezt az együttest, majd ezt követően tagjaiból alakult meg az immár londoni székhelyű BBC Koncertzenekar.

1972-ig az együttes székhelye a Camden Theatre volt, majd 1972 és 2004 között az akkor még a BBC-hez tartozó, stúdióépületként és koncerthelyszínként működő Golders Green Hippodrome. A zenekar rendszeresen fellép a Royal Festival Hallban és a népszerű londoni The Proms koncertjein, valamint folyamatosan ad koncerteket az Egyesült Királyságban.

Vezető karmesterek

  • Gilbert Vinter (1952–1953)
  • Charles Mackerras (1954–1956)
  • Vilem Tausky (1956–1966)
  • Marcus Dods (1966–1970)
  • Ashley Lawrence (1970–1989)
  • Barry Wordsworth (1989–2006)
  • Keith Lockhart (2010–2017)[1][2]
  • Bramwell Tovey (2018–2022)[3][4]
  • Anna-Maria Helsing (2023–)

Külső hivatkozások

  • A BBC Koncertzenekar hivatalos honlapja

Jegyzetek

  1. Conductor Keith Lockhart joins BBC Concert Orchestra”, BBC, 2010. augusztus 4.. [2010. augusztus 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2010. augusztus 5.) 
  2. BBC Concert Orchestra appoints Keith Lockhart”, Gramophone, 2010. augusztus 3.. [2011. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2010. augusztus 5.) 
  3. Martin Cullingford. „BBC Concert Orchestra names new Principal Conductor”, Gramophone, 2017. november 21.. [2017. november 21-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2017. november 23.) 
  4. BBC Media Centre (13 July 2022). "Tributes to Bramwell Tovey, Principal Conductor of the BBC Concert Orchestra". Sajtóközlemény.

Források

  • "Conductor Keith Lockhart joins BBC Concert Orchestra" BBC
  • "BBC Concert Orchestra appoints Keith Lockhart" Gramophone. 2010-08-03
  • Tom Service (2005-03-22). "'I'm going to drive everyone slightly crazy" The Guardian

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a BBC Concert Orchestra című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Sablon:London élvonalbeli zenekarai
  • m
  • v
  • sz
London élvonalbeli zenekarai
Szimfonikus zenekar
BBC Koncertzenekar,

BBC Szimfonikus Zenekar, Londoni Filharmonikus Zenekar, Londoni Szimfonikus Zenekar, Philharmonia Zenekar,

Royal Filharmonikus Zenekar
Kamarazenekar
Academy of St Martin in the Fields,

City of London Sinfonia, Angol Kamarazenekar, Southbank Sinfonia,

London Mozart Players
Opera, Balett
Orchestra of the Royal Opera House, English National Opera Orchestra
Nemzetközi katalógusok
  • VIAF: 155687728
  • LCCN: n81151140
  • ISNI: 0000 0001 0729 3174
  • GND: 5503566-8
  • SUDOC: 080539246
  • NKCS: xx0229625
  • BNF: cb14001759j
  • MusicBrainz: dfeba5ea-c967-4ad2-9cdd-3cffb4320143
  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap